A táj és az épített környezet egyensúlya, védelme (jellegzetes beépítés, tájjelleg-védelem).
A természetes és mesterséges látványi elemek akkor vannak egyensúlyban, ha az egyik jellegzetes tulajdonságait a másik harmonikusan kiegészíti. Az ilyen egyensúlynak kritériumai vannak:
- az építőtevékenység, mely az emberi élet szükségszerű velejárója, nem csak ökológiai vonatkozásban, hanem látványban se tegye tönkre a természet lényegét. Fontos kritérium, hogy a beépítés ne zárja el a a fásítás lehetőségét, ne takarja a rálátásokat a tájra,ne legyen olyan tömör, hogy a jellegzetes növények ne élhessenek és mutatkozhassanak, ne legyen olyan magas, hogy a természeti adottságok megszokott emberi léptékét tönkretegye.
- a természet legyen jelen településeinkben, pl.: látszódjlk hegy, folyó, part, erdő, mező a lakott területekről is. A liget, kert, park, fasor erőteljesen és rendezetten jelenjen meg városainkban és falvainkban, és bizonyítsa a környezettel való összefüggést.
- jeles épületeinket övezzük természeti elemekkel (fákkal, parkokkal), építsük ki élvezhető látványokká folyóink, tavaink partját.
- történeti együttesek, kertek, műemlékek tiszteletben tartásával, megőrzésével, felújításával emlékeztessük a következő nemzedékeket arra, a táj és építészetkultúrált együttese történelmi örökség, hagyomány, kötelezettség.
A tájba illesztéskor ismerni kell a táj befogadóképességét. A táj befogadóképessége alatt az építmények azon mennyiségét nevezzük, melyek megléte esetén a táj még megőrzi eredeti hatását.
A táj vizuális befogadóképessége kisebb, mint a fizikai telítődés pontja. A tájba épített építmény annál kevésbé fogja a tájkép szépségességét, minél kisebb, minél igényesebb, és minél kisebb területet foglal el a látómezőből.
Zavart okoz az építmény, jellemző szempontból tekintve túlnyúlik a horizonton, ha a tájkép arányait megváltoztatja, vagy ha a tájképet megbontja.
Jellegzetes beépítés:
A jelleg valamilyen sajátos és tetszetős táj + építészet együttes.
A jelleget, a karaktert, erőteljesen befolyásolja a látvány hátterében és előterében a víz, domborzat. Igazi jelleget határoz meg szinte minden tájtípusnak a képe: a hegyvidék fenyőerdője, a vegyes lombos-tűlevelű erdő. Jelleget ad távolból az erdő az alföldeken, jelleget ad a szőlő, a kukoricás, a gyümölcsös. Egymástól eltérőt síkvidéken és dombvidéken, hiszen mindegyik a rálátás különböző lehetőségét kínálja. Eltér s jelleg a növények, a fák, a cserjék életkorától függően is.
Az építészeti stílus különösen megkapó és értékes lehet, ha az épített közeg és a természeti környezet harmóniában állnak. Ha együttesük tetszetős. S még inkább, ha ezt a tetszetőségét megszoktuk. Ezért valamilyen hatásos módot kell keresni a tetszetősnek, a hatásosnak, a többé-kevésbé szubjektíven értékesnek a fenntartására.
Ebben segíthet a jelleg megőrzése, jellegvédelem.
Mo-on számtalan olyan kisebb-nagyobb területet ehet felsorolni, amely annyira jellegzetes, kedvelt, megjelenésében értékes, hogy ebbe a kategóriába sorolása kézenfekvő. A budai hegyvidék, pécsi Mecsek-oldal, a Balaton északparti szőlői, a soproni Lövér stb…Mindegyikben márkáns épített közeg áll hatásos természeti-táji környezetben. Az elmúlt évtizedekben mindegyiket a túl erős beépítés veszélyezteti.
Jellegvédelem:
Túlmutat a műemlékvédelmen. A műemléki együttes és jellegzetes beépítés között alapvető különbség a történeti értékben van, műemléki együttesnél az együttesek egyedei is értékek, a jellegzetes beépítésnél csak az együttessel képződik az érték. Többnyire látványi ( városképi, tájképi) érték.
A jellegvédelem komplex feladat, a társadalmi haladással, az ebből fakadó, új építési igényekkel lépést tartó építészeti szabályozás. Módszere is igen összetett. Általában a legfontosabb formai vonásokat kell meghatározni, és a lehetőségekkel összhangban szabályzatszerűen előírni.
A jellegvédelem során jól megválasztott jelleg-tényezők közül (pl. az épülettömegek léptéke, szintszám, tetőhajlásszög, tetőfedés anyaga, növényfajok, stb.) csupán a legfontosabbak megtartását célszerű előírni.